A második negyedévben folytatódott a táblagép-világpiaci forgalom csökkenése, ütemét azonban mérsékelte néhány nagy keresletnek örvendő olcsóbb típus megjelenése – állapítja meg az amerikai International Data Corporation (IDC) távközlési és informatikai piackutató intézet csütörtökön kiadott elemzése.

A második negyedévben 37,9 millió táblagépet értékesítettek a világpiacon, 3,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Még a korábban a "piac megmentőjének" kikiáltott leválasztható billentyűzetes táblagépek forgalma is csökkent a második negyedévben elsősorban azért, mert a vásárlók a vezető márkák, az Apple és a Microsoft az év második felében esedékes új modellbemutatóira várnak.

tablet3,4 százalékkal kevesebb tabletet értékesítettek, mint korábban – fotó: pexels.com

A táblagép piac legnagyobb szereplői, az Apple, a Samsung és a Huawei a teljes piaci forgalom csökkenése ellenére is növelte piaci részesedését a többiek kárára. Az Apple például 11,4 millió táblagépet adott el a második negyedévben, 14,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, piaci részesedése pedig 30,1 százalékra nőtt 25,4 százalékról. 

A Samsung 6,0 millió készüléket adott el, nagyjából ugyanannyit, mint egy évvel korábban, ez azonban a kisebb világpiaci forgalom közepette 15,8 százalékos piaci részesedés megszerzéséhez volt elegendő az egy évvel korábbi 15,4 százalék után. A Samsung azonban a leválasztható billentyűzetes táblagépek piacán az Apple és a Microsoft után a harmadik legnagyobb szereplő. Termékeit egyaránt kínálja Windows és Android operációs rendszerrel. 

A Huawei 47,1 százalékkal 3,0 millióra növelte eladásait, piaci részesedése 8,0 százalékra nőtt 5,3 százalékról. A Huawei elsősorban a Lenovo táblagépeit szorította ki. A legnagyobb növekedést az Amazon érte el, 51,7 százalékosat. A második negyedévben eladott 2,4 millió táblagéppel így 6,4 százalékos piaci részesedésre tett szert 4,1 százalék után.

A Lenovo eladásai 14,6 százalékkal 2,2 millióra csökkentek, piaci részesedése 5,7 százalékra zsugorodott 6,5 százalékról. A Lenovo esetében azonban a csökkenés a leválasztható billentyűzetes táblagépek részarányának a növekedését takarja termékportfólióján belül. A leválasztható billentyűzetes gépek átlagos eladási ára (ASP) lényegesen magasabb a táblagépek eladási áránál. Az összes többi gyártó 12,9 millió táblagépet értékesített a második negyedévben, 24,6 százalékkal kevesebbet, mint 2016 második negyedévében, együttes piaci részesedésük pedig 33,9 százalékra esett vissza 43,4 százalékról.