Jó az egyensúlyérzéke? Tovább fog élni

Olvasási idő kb. 9 perc

Ön képes fél lábon állni húsz másodpercen keresztül? Na és csukott szemmel? Lehet, hogy eddig nem is gondolt rá, de egyensúlyérzéke meghatározza egészségi állapotát.

A Stroke című folyóiratban tavaly decemberben megjelent tanulmány szerint aki nem tud legalább húsz másodpercig egy lábon egyensúlyozni, az nagyobb eséllyel tapasztal élete során tünetmentes „csendes stroke"-okat, vagyis átmeneti agyi keringési zavarokat, amik emelik a végleges maradványtünetekkel járó agyvérzés és a demencia kialakulásának kockázatát.

shutterstock 124784767

Összetett rendszer

Egyensúlyérzékünk több szerv összehangolt működésén, egész pontosan háromféle információn alapul:

„Azt, amit látunk magunk körül, az optikai idegek továbbítják az agyba. A lábizmok és inak olyan speciális szenzorokkal (proprioceptorok) vannak felszerelve, amik arról tájékoztatnak, hogy milyen gyorsan és mekkora erővel húzódnak össze vagy nyúlnak meg az izmok. A propriocepció arra szolgál, hogy megbizonyosodjunk arról, hol, milyen felületen tartózkodunk egy adott pillanatban anélkül, hogy azt látnánk is" – nyilatkozta a Daily Mailnek dr. David Selvadurai, a londoni St. George Kórház fül-orr-gégésze. A harmadik féle információáradatot a belső fülben található érzékszervek közvetítik az agynak: a félkörös ívjáratokban lévő folyadék a fej térbeli helyzetének megváltozásával elmozdul, a receptorsejtek érzékszerveinek érintésével keltett ingerület pedig azon az idegen keresztül jut el az agyhoz, amely a hallásért és az egyensúlyérzékelésért felel.

Egyensúlyzavar

Mivel automatikus funkcióról van szó, egyensúlyérzékünket garantáltnak vesszük, holott maga a sétálás is egy igen bonyolult folyamat. Azért tűnik egyszerűnek, mert agyunk képes gyorsan koordinálni az izmainkat – lépésre késztetve a lábakat azért, hogy botladozás nélkül tudjunk közlekedni. De mi van akkor, ha ebben a komplex rendszerben valami meghibásodik?

Egy középfülgyulladás például azért befolyásolja az egyensúlyunkat, mert ekkor már csak az egyik fülünk képes megfelelően továbbítani az üzenetet az agynak. Az életkorral ráadásul a füljárat veszít a mozgásérzékelésért felelős szöveteiből, de a látás, illetve az inak és izmok munkája is kevésbé lesz megbízható – mondja dr. Selvadurai. Apró jelei az egyensúlyproblémának például, ha nehézséget okoz egyenetlen felületen (köves, sziklás) járnia – mivel a talpak mást és mást érzékelnek és nem egyértelmű visszajelzést közvetítenek az agynak –, vagy amikor éjjel felkelve bizonytalanul támolyog ki a mosdóba, mivel sötétben a megfelelő mozgáskoordinációhoz elengedhetetlen látóidegek munkájához hiányzik az ingerület.

Az alábbi videó segítségével néhány pillanat alatt most ön is kiderítheti, mennyire jó az egyensúlyérzéke.

1. Álljon fel, tegye keresztbe lábait, mindkét karját tartsa vállmagasságban kinyújtva maga előtt és ebben a pozícióban üljön a földre.

2. Végezze el ugyanezt a mozgást visszafelé: törökülésből próbáljon felállni úgy, hogy kezével nem támaszkodik a talajra.

Ha a mozdulatsor önnek is olyan könnyen megy, mint a videóban szereplő hölgynek, akkor nincs mitől tartania, de ha könnyen kibillen az egyensúlyából és nehézkesen tud csak feltápászkodni, akkor sincs veszve még semmi: görgessen tovább egyensúlyfejlesztő gyakorlatokért!

 Így is tesztelheti magát

Ha a fél lábon állással tenné próbára magát, akkor vegye figyelembe a következő szempontokat: mérje le, mennyi ideig tud fél lábon egyensúlyozni úgy, hogy kezeit a csípőjén tartja. Akkor állítsa meg a stoppert, ha a felemelt lába a földet vagy másik lábát érinti, vagy a kezeit el kell mozdítania a csípőjéről, hogy kiegyenesítse tartását. Hasonlítsa össze a végeredményt az alábbi "normális" értékekkel, amiket amerikai kutatók egy vizsgálat alapján határoztak meg:

  • 40 év alattiaknak: 45 másodperc nyitott szemmel és/vagy 15 másodperc csukott szemmel
  • 40-49 éveseknek: 42 másodperc nyitott szemmel és/vagy 13 másodperc csukott szemmel
  • 50-59 éveseknek: 41 másodperc nyitott szemmel és/vagy 8 másodperc csukott szemmel
  • 60-69 éveseknek: 32 másodperc nyitott szemmel és/vagy 4 másodperc csukott szemmel
  • 70-79 éveseknek: 22 másodperc nyitott szemmel és/vagy 3 másodperc csukott szemmel
  • 80-99 éveseknek: 9 másodperc nyitott szemmel és/vagy 2 másodperc csukott szemmel

Létezik azonban jó néhány egyszerű praktika arra is, hogy fejlessze egyensúlyérzékét:

Meneteljen egy helyben!

Egyensúlyrendszerünk fontos része egy automatikus reakció, a vesztibulookuláris reflex, egy apró szemmozgás, ami mozgás közben biztosítja az egy pontra való fókuszálást. Hatásos módszer, ha pár percig egy helyben menetel egyetlen tárgyra irányítva figyelmét.

shutterstock 231094216

Fizioterapeuták a következő gyakorlatot is szokták javasolni: fókuszáljon szemmagasságba tartott hüvelykujjára, majd kezdjen el lassan körbeforogni. Közben írjon le egy ívet hüvelykujjával és kövesse végig szemével is ezt a mozgást.

Többször cseréljen cipőt!

Ha többféle cipőt hordunk egy nap, elősegítjük a lábizmok szenzorainak megfelelő működését – magyarázza Sammy Margo fizioterapeuta. Ha minden nap ugyanazt a magassarkú cipőt hordjuk, vádlink és bokánk hozzászokik ugyanahhoz a helyzethez és mozgáshoz: a vádli izmai erősebben dolgoznak, vagyis összehúzódnak, ha magassarkút, és megnyúlnak, ha lapos cipőt hordunk. Érdemes ezt a változatos izommozgást elősegítenie azzal, hogy ha a munkahelyén magassarkút hord, akkor munkába vagy hazafelé menet sportcipőre vált, így jobban megdolgoztathatja a receptorokat.

Mérje a vérnyomását!

A magas vérnyomás az artériák szűküléséhez és megkeményedéséhez vezet, amitől a fehérállomány sérül és megzavarja az agykéregben zajló folyamatokat, amelyek a gondolkodás, a mozgás és a tervezés irányításáért, illetve olyan automatikus funkciókért felelnek, mint például az egyensúly megtartása – magyarázza dr. Semmungal. Ideális esetben a vérnyomás 120/80 alatt mozog, a 140/90 például már kimondottan magasnak számít. Egészséges étkezéssel, a só visszafogott használatával és rendszeres sportolással viszont szinten tarthatóak a normális értékek.

Járjon el úszni!

Aktív életmóddal az öregedéssel járó egyensúlyromlás is megelőzhető.

A Nyugat-Sidney-i Egyetem kutatása alapján azoknak az idősebb korú megkérdezetteknek, akik rendszeresen jártak úszni, 33%-kal kisebb esélyük volt az egyensúlyvesztés okozta balesetekre, mint azoknak, akik más típusú sportot űztek, mint a golf vagy a sétálás. A kutatók szerint ugyanis a vízben való koordinált mozgás fejleszti az úszók egyensúlyérzékét. A golyósportok rendszeres gyakorlása is jó módja a kéz-szem-test mozgáskombináció tökéletesítésének, ami fontos az egyensúlyrendszerünk számára.

Féllábas fogmosás

A lábfej és alsó lábszár izmainak fitten tartása elnegedhetetlen, hiszen a gyenge boka gyakran okoz eséseket. A sérült ínszalagok pedig sokszor úgy gyógyulnak, hogy közben egyre lazábbak lesznek, ami további sérülésekhez vagy balesetekhez vezethet – nyilatkozta a Daily Mailnek Michaels O'Neill, windsori ortopéd szakorvos. A boka és az ínszalagok erősítését fogmosás közben is gyakorolhatjuk, egy percig az egyik lábon, egy percig a másik lábon egyensúlyozva.

Egyensúlyozzon csukott szemmel!

Ha a fél lábon állás nem elég nagy kihívás, próbálja meg csukott szemmel is! 

Azért nehezebb ilyenkor az egyensúly megtartása, mert általánosságban még mindig sokkal inkább hagyatkozunk a látásunkra, mint a lábizmokban és izületekben működő proprioceptorok munkájára - magyarázza Sammy Margo. Ha lábujjhegyre is tud állni, akkor lábizmai még hatékonyabban dolgoznak, hiszen kisebb felületen kell egyensúlyoznia. Kezdők számára – akik még nem tudnak magabiztosan egy lábra állni – a szorosan egymás elé helyezett lábakkal való egyenes irányú járás az első lépés.

shutterstock 182677220

Taposson párnákat!

A láb és a talpak szenzorainak alapos megdolgoztatásának másik módja, ha változatos és minél több lábizmot aktiváló, szokatlan felületeken állunk. Nem hiába tanácsolják a fizioterapeuták is olyan instabil eszközök használatát az egyensúlyérzék fejlesztéséhez, mint a bosu labda, a gimnasztikai labda, a egyensúlypárnák vagy felfújható szivacsok. Ha most azonnal tenne egy próbát, akkor egy vastagabb, félbehajtott párnával is gyakorolhat.

Aludjon jól!

Elegendő alvás hiányában agyunk különböző funkciói között lassul, illetve romlik a kapcsolat, ami befolyásolja mozgáskoordinációnkat, azaz a látás-mozgás reflex minőségét – mondja Jason Ellis, a Northumbriai Alváskutatás Központ professzora. A kialvatlanság kihat mindenféle napi tevékenységünkre, ezért nehezünkre esik egy séta is vagy stabilan felállni a székből. Kipihenten viszont sokkal kisebb erőfeszítést kell tennie ahhoz, hogy egy lábon tudjon állni.

Súlyos számok

A brit Nemzeti Orvoskutatói Intézet tavalyi felmérése alapján azok az 53 éves férfiak és nők, akik képesek voltak csukott szemmel egy lábon állni több mint tíz másodpercig, valószínűleg egészségesek maradnak a következő 13 évben. Velük szemben azoknak, akik csak két másodpercig bírták a próbát, háromszor nagyobb az esélye arra, hogy nem élik meg a 66 éves kort. A Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) vizsgálatai szerint ráadásul háromból egy 65 éves csúszik vagy botlik meg egyensúlyvesztés miatt, és ezek a komoly sérülésekkel is járó balesetek 75 éves kor felett a legtöbb esetben végzetesek.

Még több egyensúlyfejlesztő gyakorlatról itt olvashat.

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
Ez a végzetes rák sokáig némán fejlődik, pedig időben felismerve jól kezelhető
Ez a végzetes rák sokáig némán fejlődik, pedig időben felismerve jól kezelhető

Az egyik leggyakrabban előforduló daganatos betegség, de szerencsére van rá szűrővizsgálat.

május 4., 06:00

  • Offline
Ez a kígyó napról napra hosszabb lesz, már több tíz méteres
Ez a kígyó napról napra hosszabb lesz, már több tíz méteres

Egy 11 éves kislánynak és a helyiek összefogásának köszönhetően különleges látványosság jelent meg az alföldi városban.

május 3., 16:00

  • Offline
Ez az oka, hogy a macskák csak az emberek közelében nyávognak
Ez az oka, hogy a macskák csak az emberek közelében nyávognak

Ha te is megfigyelted már, hogy a macskád csak akkor nyávog, ha a közeledben van, akkor valószínűleg azon is gondolkodtál már, mi lehet ennek az oka.

4 perce

  • világom
Ilyen volt a nők élete az Oszmán Birodalomban: akár hatévesen is férjhez adhatták őket
Ilyen volt a nők élete az Oszmán Birodalomban: akár hatévesen is férjhez adhatták őket

A török nők akár válást is kezdeményezhettek, ha férjük megtagadta tőlük a kávé élvezetét.

május 3., 19:30

  • Önidő
Trágyából készít papírt ez a gazda: a videó alapján te is megcsinálhatod
Trágyából készít papírt ez a gazda: a videó alapján te is megcsinálhatod

Első pillantásra gusztustalan, mégis a papírkészítés egy igen egyszerű és környezetbarát formája. Te is meg tudod csinálni.

május 4., 06:30

  • Offline
Tudod, kik énekelték ezeket a slágereket a táncdalfesztiválokon?
Tudod, kik énekelték ezeket a slágereket a táncdalfesztiválokon?

1966 és 1972 között 6 Táncdalfesztivált rendeztek. Emlékszel még a legnagyobb slágerek előadóira?

május 4., 06:46

  • világom
Az éjszakai boszorkányoktól minden náci rettegett
Az éjszakai boszorkányoktól minden náci rettegett

A szovjet női pilóták alakulatát nevezték a nácik éjszakai boszorkányoknak.

május 3., 18:30

  • Testem
A 102 éves professzor szerint ezt kell tenned, ha sokáig akarsz élni
A 102 éves professzor szerint ezt kell tenned, ha sokáig akarsz élni

A professzor decemberben töltötte be 102. életévét, és állítja: nem a jó gének, hanem a tudatos életmód számít.

május 4., 07:26

  • életem
Pokoli nyárra kell felkészülnünk, nemcsak az időjárás okoz majd gondot a Balatonnál
Pokoli nyárra kell felkészülnünk, nemcsak az időjárás okoz majd gondot a Balatonnál

Bonyolult meteorológiai és természeti folyamok alakíthatják a nyári időjárást 2025-ben.

május 3., 17:30

  • Offline
Ez a 3 dolog kell ahhoz, hogy Ferenc pápát szentté avassák
Ez a 3 dolog kell ahhoz, hogy Ferenc pápát szentté avassák

A nemrég elhunyt Ferenc pápát tömegek követelik a szentek sorába.

május 3., 16:46

  • Testem
Annyi vizet ivott, hogy a kórházban is alig tudtak segíteni a férfin
Annyi vizet ivott, hogy a kórházban is alig tudtak segíteni a férfin

A vízivás okozott nagy gondot egy férfi kórházi kezelése közben.

május 3., 06:30

  • életem
Rendhagyó címletű forintokat adtak ki, kiderült, meddig érhetőek el
Rendhagyó címletű forintokat adtak ki, kiderült, meddig érhetőek el

A különleges, új pénzérmék szokatlan címletben kerülhetnek szemünk elé, de már nem sokáig.

május 4., 07:45

  • életem
Hatalmas neveletlenség, ha így veszed le a cipődet
Hatalmas neveletlenség, ha így veszed le a cipődet

Egyetlen esetben szeghetjük meg az íratlan szabályt, de akkor is van egy feltétele a dolognak.

május 4., 08:20

  • Offline
Elsőként leplezte le a Watergate-botrányt, de nőként senki sem hitt neki
Elsőként leplezte le a Watergate-botrányt, de nőként senki sem hitt neki

Hiába fordult a sajtóhoz, a Watergate-botrány hősnőjét hataloméhes férfiak hallgattatták el.

május 3., 13:36

  • világom
Vízen járnak majd ebben a templomban
Vízen járnak majd ebben a templomban

A tervek szerint a szószéket kapják meg a vízimentők.

május 3., 15:10

  • Testem
Hétszeres erővel is koptathatja a térdízületet, sokan mégsem tesznek ellene
Hétszeres erővel is koptathatja a térdízületet, sokan mégsem tesznek ellene

A fájdalom egy idő után már nyugalmi állapotban is jelentkezik.

május 4., 08:36

  • Offline
Árpád híd vagy Árpád-híd: hogy írjuk helyesen a földrajzi neveket?
Árpád híd vagy Árpád-híd: hogy írjuk helyesen a földrajzi neveket?

Te hogy állsz a földrajzi nevek helyesírásával? Teszteld kvízünkkel!

május 3., 06:46

  • Édes otthon
Ötmilliárd forint rezsicsökkentésre: ezek a társasházak pályázhatnak
Ötmilliárd forint rezsicsökkentésre: ezek a társasházak pályázhatnak

A társasházak és lakásszövetkezetek komoly költségcsökkenést érhetnek el a pályázat révén.

május 4., 08:06

  • életem
Ez az 3 szokás minden bolti eladót kiborít: te is hibás lehetsz bennük
Ez az 3 szokás minden bolti eladót kiborít: te is hibás lehetsz bennük

A vásárlók több szokása sokszor bosszantja a bolti eladókat.

május 3., 07:26

  • életem
Közeleg a fagyiünnep: féláron adnak minden gombócot ezen a napon
Közeleg a fagyiünnep: féláron adnak minden gombócot ezen a napon

Idén is megrendezik a magyar fagylalt napját, amikor 50 százalékos kedvezménnyel lehet fagyizni.

május 3., 14:36

  • életem
Elképesztő: évi 21 napot lustálkodnak a Z generációsok
Elképesztő: évi 21 napot lustálkodnak a Z generációsok

A kérdés csak annyi: amikor elmerülnek a takaró alatt a telefonnal, éppen feltöltődnek vagy menekülnek?

május 3., 09:06

  • Önidő
Ezeken a helyszíneken játszódott a Hunyadi: ide érdemes ma is ellátogatni
Ezeken a helyszíneken játszódott a Hunyadi: ide érdemes ma is ellátogatni

Egy hosszú hétvégén érdemes felkeresni a magyar történelem jelentősebb helyszíneit – például azokat, amelyek a Hunyadi-sorozatban is feltűntek.

május 3., 08:06

  • életem
Gusztustalannak tartott testváladékunk jelezheti a rákot időben
Gusztustalannak tartott testváladékunk jelezheti a rákot időben

Sokan csak esztétikai kérdésnek tartják, pedig az életünket is megvédheti.

május 3., 08:36

  • világom
Ez a világ legdepressziósabb városa: lakásaiban máig ott állnak a korhadt bútorok
Ez a világ legdepressziósabb városa: lakásaiban máig ott állnak a korhadt bútorok

Szörnyű múltja van a világ legdepressziósabb városának.

május 3., 12:40

  • világom
"Kik a világ legrosszabb taxisai, és miért egyértelműen az olaszok?"
"Kik a világ legrosszabb taxisai, és miért egyértelműen az olaszok?"

Bár sokan nem tartják mérvadónak és teljes körűnek az ilyen felméréseket és listákat, de azért érdekes "pillanatfelvételnek" mindenképp jók.

május 3., 11:40

  • világom
Ijesztő, ahogy a tengerbe fordulnak ezek az épületek: tilos sétálni alattuk
Ijesztő, ahogy a tengerbe fordulnak ezek az épületek: tilos sétálni alattuk

Dacolnak a gravitációval ezek a tengerbe forduló épületek.

május 3., 11:10

  • életem
Ez az egy mozdulat azonnal elárulja, mennyire vagy jól nevelt
Ez az egy mozdulat azonnal elárulja, mennyire vagy jól nevelt

A mozdulataink sokat elárulnak rólunk és hátterünkről, de ebből sok minden tanulható.

május 3., 08:20

  • világom
Drasztikus változások a magyarok kedvenc úti céljánál: besokalltak a városvezetők
Drasztikus változások a magyarok kedvenc úti céljánál: besokalltak a városvezetők

Ez még csak a kezdet, további intézkedések várhatók az egész városban.

május 3., 10:06

  • világom
Ettől lesz valójában fehér a füst a Vatikánban: a kémény készen áll
Ettől lesz valójában fehér a füst a Vatikánban: a kémény készen áll

Felkerült a kémény a Sixtus-kápolnára, hamarosan elvonulnak a világ elől a bíborosok. Utánajártunk, mi okozza a füst színét siker esetén.

május 3., 07:45

  • VIP
„Egy szerep sikere nem a bőrszínen, hanem a jellemen múlik” – interjú Kálid Artúrral
„Egy szerep sikere nem a bőrszínen, hanem a jellemen múlik” – interjú Kálid Artúrral

Kálid Artúr soha nem kezelte tabuként a származását és a traumákkal tűzdelt sorsát.

május 3., 12:10

Érdekességek