Celeb

Dráma a születésnapon: szörnyethalt Bíró Ica kutyája

Bors

Létrehozva: 2013.08.10.

Tragédia vetett véget a Yoda nevű kiskutya születésnapi partijának, amelyet gazdája, Bíró Ica rendezett neki. Az ünnepeltet úgy megijesztette egy másik eb, hogy szívinfarktust kapott, és kimúlt.

Még most sem tudja felfogni Bíró Ica, ami szeretett kedvencével történt júniusban. Yoda, az apró termetű yorkshire terrier 13-án töltötte be az ötödik életévét, ennek örömére a modell-énekesnő kerti partit szervezett neki és a barátainak. ű

Többen összejöttek, kellemes hangulatban beszélgettek, miközben a kutyák körülöttük kergetőztek. A résztvevők egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy nincs már igazi partihangulat: egy havanese kiskutya ingerülten rávakkantott Yodára. A pici eb ettől úgy megijedt, hogy kilehelte a lelkét.

– Az én pici Yodám június 13-án, pontosan ötévesen vált angyalkává – mondja szomorúan Ica. – A kertünkben, egy családtag havanese kutyus ijesztette halálra. Hihetetlen, hogy úgy megrémült a kis drágám a váratlan támadástól, hogy sokkot, illetve infarktust kapott.

A kislányom és én próbáltuk újraéleszteni, miközben rohantunk vele az állatorvoshoz, de sem én, sem az orvosok nem tudták visszahozni, pedig sokáig küzdöttek az életéért – meséli elcsukló hangon az énekesnő. – A kezeim között halt meg.

Icát megviselte az imádott Yoda tragikus halála, ezért úgy döntött, többé nem tart kutyát. Nincs ugyanis olyan eb, amely képes pótolni Yodát. De a sors másként akarta.  – Csoda történt! A drámáról hírt kapott a Yorki-Hotel Kiskutyapanzió tulajdonosa, Szabó Éva – újságolja Ica.

– Átérezte a gyászomat és meghívott egy terápiás kutyakölyök-simogatásra. A panziójában él egy kétéves kisördög, Tamagochi, amely alfa hímnek képzeli magát. Arra kért, vegyem magamhoz. Megtettem, és nem bántam meg: újra boldog vagyok! Yoda örökké a szívemben él, de el kellett engednem a szivárvány másik oldalára.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486009
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139931_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Irán elkövette a kikényszerített hibát, így már szabadon támadható

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486009
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486009
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486009
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141547_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hoppá, Budapesten látták a The Walking Dead sztárját

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók