és akkor nem kellett volna a 10-esben megemlíteni?
csak miután újra rákérdezek jut eszedbe, hogy ja, te nem is arról beszéltél? és még én vagyok a nehéz felfogású?
vagy esetleg arra számítottál, hogy a primitív mocskolódásod majd elfelejteti velem, az eredeti témát? pedig ezt már korábban is megpróbáltad és akkor sem jött be. az nem rémlik? csak az "örökös arrogáns kötözkötéseim"? na persze.
egyébként meg légyszíves, most az egyszer, kérlek, naaaa, légyszilégyszilégyszi, meséld már el nekem, miért vagyok hülye. úúúúúúúúúúgy szeretném tudni. naaaaaa, légyszilégyszilégyszi, világítsd meg sötét elmémet a tied végtelen fényességével.
"főleg, hogy 9-esben direkt rá is kérdezek?"
Főleg, hogy a 9-es a 8-as után jön, te nehézfelfogású.
Mondom, lezártam, az élet sajnos túl rövid ahhoz, hogy minden hülyét felvilágosítsak, miért is hülye.
mégis, mikor gondoltad úgy, hogy továbblépett a téma? az 5-ben, amikor a kecskemétit és a kukoricaszirupot emlegeted, vagy 8-as ban, amikor a gyümölcsöt, a műtrutyit, a kukoricaszirupot és a gyanús élelmiszer adalékokat emlegeted? főleg, hogy 9-esben direkt rá is kérdezek?
persze, zárd le. szokás szerint.
csúsztatások, megalapozatlan állítások, mellébeszélés, szalmabáb, árnyékboksz, személyeskedés, sértődés. mindig ezt csinálod. nem is vagyok meglepődve.
Nem a Kecskeméti Őszibarackra értettem, annál már úgy gondoltam továbblépett a téma olyan termékekre, amiben mindenféle adalékanyag van (pl. tudod-e, hogy az átlagos gyümölcsjoghurtban mennyi az igazi gyümölcs, ill. melyik része kerül bele a gyártásnál). De mindegy, rövidre zárom, nincs időm ilyen hatalmas témán vitázni, legyen neked igazad.
jaj, bocsánatot kérek, hogy bátorkodni mertem valami bizonyítékot kérni.
persze, én vagyok a hülye, hogy nem hiszek el neked a nagy bunglenak, pusztán bemondásra, bármit. továbbra is azt szeretném tudni, hogy mi alapján minősíted a vita tárgyát képező Kecskeméti Őszibarackot "mesterséges adalékanyagokkal készült étel" -nek. milyen bizonyítékod van arra, hogy "kukoricaszirup és gyanús élelmiszer adalékok" vannak benne? erre válaszoljál légyszíves.
mellékesen az "egyszerű, ártalmatlan" kérdésed a demagógia vegytiszta példája.
Persze hogy tudom, most bizonyítottad.
És te tudod, mire lehet következtetni, ha valaki egy egyszerű, ártatlan kérdésre személyeskedést kiált? Arra, hogy az illető paranoiás.
Tényleg nincs közöm, mit adsz a gyerekednek, tulajdonképp kurvára le is szarom, csak gondoltam a kérdés legalább majd elgondolkoztat. De ha szerinted laborvizsgálat kell annak az eldöntéséhez, hogy egy gyümölcs az egészségesebb (még ha fruktóz is van benne, úristen, FRUKTÓZ, mi lesz velünk?), vagy egy mesterséges adalékanyagokkal készült étel, akkor gratulálok az értelmi képességedhez.
Az okoskodásod meg kötözkédesed engem sajnos nem hat meg, bármennyire is erőlteted ezt a stílust itt már a legelső kommentjeidtől. Egyrészt okosnak abszolút nem tartalak, másrészt az örökös arrogáns kötözkötéseid mögött csupán infantilizmus és frusztráció van, ami max. egy pszichológust érdekelhet.
Na ezt már nyugodtan veheted személyeskedésnek. Persze csak azt a stílust kaptad, amit te képviselsz.
tudod, honnan lehet tudni, hogy a vitapartnered kifogyott az érvekből? jön a személyeskedés és a demagógia.
egyrészt közöd nincs hozzá, hogy én mit adok a gyerekemnek, meg köze nincs a témához.
másrészt mi az, hogy műtrutyi kukoricasziruppal és adalékokkal? tudtommal a Kecskeméti Őszibarackról beszélgettünk. van valami információd, amit eddig óvakodtál megosztani velünk? laborvizsgálat, rejtett kamerás felvétel a gyárból? hm? bármi, ami alátámasztja ezt a vádat?
A gyümölcs nem kizárólag fruktózból áll.
Te a gyerekednek gyümölcsöt adsz inkább, vagy valami műtrutyit, ami ki tudja látott-e valaha gyümölcsöt, de legalább tele van kukoricasziruppal és mindenféle gyanús élelmiszeradalékkal?
1. a kukoricaszirupban pont magas a fruktóztartalom.
2. a legkevesebb, hogy hizlal, de bassza a májat, kifejezetten növeli a hasi zsírpárnát (ami ügyebár kifejezetten a szív ellen dzsal), nem kapcsolja ki az éhségérzetet stb.
Te írtad, hogy kecskeméti őszibarack meg bio gyümölcs...
Ja, ha neked tök mindegy, akkor egyél mesterséges kukoricaszirupot, én maradok inkább a gyümölcsnél (tudom, hogy a fruktóz is hízlal, azért nem is zabálok ész nélkül rengeteg gyümölcsöt, de azért kurvára nem mindegy).
Előzmény: Tooni (18)