Tudomány

Házi készítésű rakétával akarja bizonyítani, hogy a Föld lapos

Mike Hughes, a 61 éves amerikai limuzinsofőr és kaszkadőr úgy hiszi, hogy a Föld lapos. A férfi bízik benne, hogy házi építésű rakétájával leránthatja a leplet a világméretű összeesküvésről.

Mike Hughes tavaly került be a hírekbe azzal, hogy egy házi készítésű rakétával akart bizonyítékokat gyűjteni arról, hogy a Föld lapos. Akkor az utolsó pillanatban váratlan körülmények miatt elhalasztották a felbocsátást.

„Mad” Mike azonban a közelmúltban visszatért és bejelentette: új időpontot tűztek ki a felbocsátásra – számol be az IFLScience.

A férfi Facebook-oldalán azt írja, rakétája február 3-án indulhat az elhagyatott kaliforniai város, Amboy közeléből.

Hughes egyébként nem vár kíváncsiskodókat az eseményre. Egy másik bejegyzésében kiemelte, minden olyan drónt ki fognak iktatni, amely a magánbirtok közelébe repül.

Az előző küldetést az amerikai Földgazdálkodási Hivatal akadályozta meg azzal az indokkal, hogy Hughes-nak nem volt megfelelő engedélye a felbocsátáshoz. Az eredeti terv szerint egy 800 kilométer per órás sebességgel száguldó gőzhajtásos rakétával repült volna. A férfi azt mondta, hogy a jármű építési költsége megközelítőleg 20 000 dollár (nagyjából 5 millió forint) volt.

A közelmúltban közzétett videója alapján most úgy tűnik, hogy az új misszióhoz egy teljesen új rakétát készített.

Timelapse Painting the Rocket

One-man team Mad Mike Hughes works from sun up to sundown in preparation for the launch on February 3rd! (every day is like this)Like and Share!#rocketlaunch#madmikehughes

Közzétette: Mad Mike Hughes – 2018. január 16.

Hughes bízik benne, hogy hajmeresztő mutatványával megnyithatja az utat a hasonló, a Föld laposságát igazolni igyekvő küldetések előtt. A férfi – aki egyébként azt tervezi, hogy indul a következő kaliforniai kormányzóválasztáson – úgy véli, hogy az embereknek érdemes lenne alaposabban szétnézniük saját környezetükben, hiszen rengeteg az összeesküvés.

Vizsgálják meg a postahivatalt. Nézzenek meg mindent. A Mikulás. A húsvéti nyúl. A Bush család. Vizsgálják meg a városi tanácsukat. Ez az első hely, ahol elkezdik lopni a pénzt

– mondta Hughes a Philly Voice-nak adott interjújában.

Hughes lelkesedése mindenképp lenyűgöző, az viszont már kevésbé, hogy mennyi pénzt és energiát pazarol el egy értelmetlen célra.

(Kiemelt kép: Facebook/Mad Mike Hughes)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik