Mégse jött be az okoskodó komment a korábbi postnál, miszerint nem lesz ebből semmi és ez csak ertéeles bulvár kacsa: Orbán Viktor végül csak lenyomta pártja torkán a KDNP vasárnapi zárva tartós ötletét, pedig az elején még a gazdasági miniszter is hevesen tiltakozott. A törvényjavaslatot ma fogadta el az Országgyűlés.
Szabad vilag van, azt csinal mindenki amit akar, foleg egy tarsashazban meg el kell viselni az olyan embereket is, akiknek tokmindegy milyen nap\napszak van, ugy is azt csinalnak amihez kedvuk van.
Pihenőnappá tétel lenne a lényeg, elvileg. Támogatom az ötletet, vasárnap pihenjen mindenki, olvasson könyvet, tanuljon, vagy mit tudom én..
Nekem például még halottak napján is az idióta volt szomszédom kalapált a társasházban és simán rászóltam, hogy fejezze be.
Kár túlbonyolítani azt, ami egyszerű. Ha eddig nyitvatartottak a boltok vasárnap is, az azt jelenti, h megérte nekik, tehát voltak vásárlók, tehát volt/van rá igény, igen.
Azért érdekes lenne a szitu, ha a nagy áruházak maguktól döntöttek volna úgy, hogy nem tartanak nyitva vasárnap, valamilyen okból. Akkor is nagy lenne a felháborodás? Vagy akkora igény a vasárnapi teszkózásra? jó persze más ez így, hogy kényszer van, mert már csak azért is pampogunk.
Nekem a KDNP-ről az jut eszembe, mármint a Fidesz-KDNP-ről, hogy olyan mint Kőbánya alsó. Kőbánya még csak csak valami, de alsó?
Ugyan már had döntsem el én mit csinálok vasárnap,ne a kormány döntésén múljon!Hétfőtől-péntekig dolgozom 7-től 4-ig feleségem hétfőtől-szombatig 9-től este 6-ig hétköznap egy pihenőnappal,nagy bevásárlás,közös program,vagy este,vagy vasárnap.Nyaralásból hazatérve (nyaralások általában,szombattól-szombatig tartanak)vasárnap kellene újra feltölteni a hűtőt,ami számomra fontosabb lenne,mint egy csak nevében létező párt bizonyítása,hogy jelen van a parlamentben!Kíváncsi lennék,ha önállóan indulna a KDNP ki szavazna rájuk,olyanok,mint a kocsiban hátul azok a bólogató kutya figurák,csak ezeknek hosszabb a nyelvük és nem csak bólogatnak !
Történelmi nemzeti felhatalmazást kapott a kormány, a nép megmutatta, hogy jó úton halad Magyarország, és a történelmi népnemzeti kétharmaddal kötelessége a kormánynak tovább vinni, amit elkezdett. A nép felhatalmazta, a nép megkapta.
Röviden: aki a fideszre szavazott, az minden hülyeségre is szavazott. Aki ellene szavazott, az minden esetleges jó döntés ellen is szavazott. A kérdés melyikből van és lesz több?
Ember, húzzál ki az utcára azt kérdezzél meg 20, de a rend kedvéért inkább 100 embert, hogy mi a véleményük erről a törvényről. Ha legalább a fele azt mondja, hogy örül neki, még én fogok tőled elnézést kérni. Addig viszont ne sipákolj itt, hanem lásd be, hogy a többségnek ez bizony kurvára nem bejövős.
A múltkor volt egy szavazás, ahol az emberek kétharmada szavazott 'igen'-el.
Úgyhogy az emberek szavazatából nem mindig derül ki, hogy mi is a helyes út.
A multkor egy másik poszt alatt a kommenteknél felvetésre került, hogy mi lenne, ha minden fontosabb kérdés ügyében népszavazást lehetne tartani úgy, hogy az ember akár a telefonjáról elintézi, a fotelban ülve.
Legyen elég annyi, hogy ha ezt a kérdést most a parlamenten kívül bocsájtották volna szavazásra, csúfosan megbukott volna, gyanítom hogy 90% feletti 'nem' aránnyal. Innentől kezdve meg felesleges minden további szócséplés, véded azt, amit nincs miért.
1. hétfő reggeltől szombat estig dolgozik valaki és qrva sokat keres, ekkor elküldi a bejárónőt bevásárolni.
2. hétfő reggeltől szombat estig dolgozik valaki és éppen csak, hogy megél belőle. (ez a rosszabbik és gyakoribb eset) Itt nem az a legnagyobb gond, hogy vasárnap nem tud vásárolni. Tessék szépen azért szidni a kormányt, mert qrvasok munkával sem lehet elég pénzt keresni.
(különben meg szép ki élet az ilyen: hétfő-szombat: gálya, vasárnap: vásárlás)
Orbán bácsi azt mondta, hogy heti 6 napbol is meg lehet élni.Na de.Mi van akkor mikor az ember hétfőtől szombatig délután 5 kor végez???Hogy(hol) vásárol be?Vasárnap?NEEEM.A nagy lófaszt a sok bunkó seggébe.Hülye pöcsök.Lassan sajnálom, hogy magyar vagyok.Szégyen.
Az a baj a legtöbb emberrel, hogy leragad a részleteknél, piti kis dolgoknál.
Mi lenne, ha kimennétek tüntetni és mondjuk sikerrel járnátok ??!!
Elégedetten mondogatnátok, hogy:
"na ezt is megcsináltuk, ügyesek vagyunk. Gályázhatunk tovább még vasárnap is. Jól megmutattuk annak a szemét kormánynak."
A család összehozásának egyetlen feltétele van: a dolgozó szülőknek annyi bért kell kifizetni, hogy a heti 5 nap munkával bőven megkeressék az emberhez méltó élet(mód) anyagi feltételeit, amiben benne van a hétvégi pihenés, szórakozás, művelődés is.
De a mocskos kapitalista inkább elmegy sokadszor is Floridába "telelni", semhogy egy fillérrel is többet fizessen az embereinek.
Tehát a vasárnapi zárvatartás összehozása a családi élet támogatásával, a FIDESZ - KDNP történetének legnagyobb, legarcátlanabb hazugsága.
Az Origo cikke alapján éjszaka se lehet majd nyitva minden üzlet:
"Esti zárva tartás
A 3. paragrafus azt is kimondja, hogy "üzlet – törvényben vagy az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott kivételekkel – kiskereskedelmi napokon 6 óra és 22 óra között tarthat nyitva." Vagyis, ha jól értelmezzük a szöveget, a jövőben minden boltnak be kell zárnia este 10-kor, vége az éjszakai teszkózásnak. Kivételt azok a boltok képezhetnek, amiknek a kormány rendeletben engedélyezi az éjszakai nyitva tartást."
"Ja, és azzal sem ártana tisztában lenni, hogy bizony baromi sokan járnak hétvégén bevásárlóközpontokba, hipermarketekbe. Eláruljam, hogy miért? Egyrészt, mert akinek van munkája, az egyébként dolgozik. Látástól Mikulásig, igen. És mi van azzal, akinek munkája sincs? Na, azok járnak melegedni.
Most adok pár másodpercet, hogy ezt feldolgozzák. Igen bazmeg, MELEGEDNI!
Azt hiszik, nincs ilyen? De van! Tudják, én egyszer laktam egy olyan lakásban, ahol egy konvektor volt, meg egy sütő, végszükség esetére. Rohadt hideg volt, és azt is elárulhatom, hogy amikor az ember főiskolára jár és mellette hat órában dolgozik, akkor nem futja olyan luxusra, hogy rendesen fűtsön. És képzeljék el, amikor már rajtam volt az összes pulóverem, meg a legvastagabb plédem, akkor fogtam magam, és elmentem a legközelebbi plázába melegedni, mert elgémberedett kézzel elég nehéz ám egyetemes történelmet jegyzetelni.
És képzeljék, rajtam kívül még baromi sokan vannak így. Öregek is, például. Elmennek melegedni és vadásszák az akciókat. Így élik túl önöket, meg a hideget. Sokan még a magányt is, mert gondolom, ez is hihetetlen, de vannak, akik azért mászkálnak örökké boltba meg orvoshoz, mert emberi szót akarnak hallani. Én elhiszem, hogy ezt is nehéz elképzelni, de mit csináljunk, ilyen is van."
Fura helyzet lesz majd vasárnap elcsoszogni egy moziba (már akinek van még arra pénze) az üres plázákban., bezárt üzletek között Mert ugye már csak nagyjából a plázákban vannak mozik.
Én eddig 4 emberrel beszéltem ezzel kapcsolatban akit érint. Az egyik az állását félti hiszen az érintett üzletekben műszakokra osztva dolgoznak az emberek, tehát a heti óraszám volt a lényeg. Viszont így, hogy kiesik 24 óra kevesebb alkalmazott is elég lesz. A másiknak jól jött a vasárnapi jókora extra pénz és emiatt vállalta a vasárnapi műszakokat, ettől most nyilván elesik. A harmadik azt mondta, hogy eddig se volt kötelező vasárnap dolgozni, elosztották egymás között mikor ki vállalja be és a plusz pénz mindenkinek jól jött. Tehát volt idejük a családdal lenni. A 4. embernek már kilátásba helyezték, hogy jövőre létszámleépítés lesz és készüljön fel mert lehet őt is érinti. Úgyhogy 4ből 4 kereskedelmi alkalmazott nem örül ennek. Az 5. ember nem kereskedelembe dolgozik de műszakos rendbe szintén állandóan és őket ugye nem érinti ez. Joggal van felháborodva, hogy akkor már miért nem a vasárnapi munkavégzést úgy ahogy van törölték el. Ha egy üzletbe 5 alkalmazott kell legyen egyszerre és éjjel nappal nyitva vannak akkor heti 20 ember kell elosztva műszakokra, hogy senki ne dolgozzon heti 40 óránál többet átlagban. A vasárnap kiesésével 18 emberre el lehet osztani a heti munkaidőt. Kettőt nyugodtan kirúghatnak. Több 10e ember állása került most veszélybe ezzel. Tényleg többet lehetnek majd együtt a családjukkal ha munkanélküliek lesznek. Zseniális ötlet!
Viszont érthető, ha normális érvek nincsenek :). Én is éltem a rendszerváltás előtt, igaz gyerekként, de erre a nagy limitless happiness-re nem emlékszem, de ugye évezredek óta régen minden jobb volt.
Mondjuk ez a kormány hozott egy olyan rendeletet, hogy a túlóra nem kötelező, hanem ki lehet adni pihenőnapban, szóval a hétvégi munkaáért pihenjen otthon az ember szerdán mondjuk. A hétvégi pótlékot meg még a közalkalmazottaknak sem nagyon szeretik kifizetni, pedig ott aztán kötelező.
Én is éltem abban a rendszerben, amikor még nem voltak a boltok nyitva vasárnap, sőt hétfőn hatig, aztán ugye négyig-ötig, szóval a tejet meg a zsemlét nekem kellett megvennem hazafelé az iskolából, mert a szülők mire végeztek már nem tudták megtenni. Igen, valahogy eléltünk így is, bár meccsre nem jártunk, moziba haverokkal, beszélgetni meg így sem úgy sem beszélgettünk.
Persze nem lenne hülye ötlet ez, csak így próbálni a családokat összehozni marhaság. Főleg, hogy bőven leszarják. A KDNP erkölcsi megfontolásai enyhén szólva is bugyuták. Így próbálni a munkáltatókat kötelezni marhaság. Így védeni a munkavállalók jogait marhaság. Tényleg az van, hogy akár kényszerből, mert nincs más munkalehetőség, de aláírták a szerződést, tudták, hogy dolgozni kell hétvégén.
Értem azt is, hogy végülis a kereskedelem az, ahol nem kötelező nyitva lenni, meg hogy más országokban is van ilyen, meg blabla, de ez megint csak egy beleszólás az emberek, és a cégek életébe, mindenféle egyeztetés nélkül. Kigondoltuk, megtehetjük, megtesszük.
Igen, a fizetőképes kereslet egyre csökken. De ez még nem elég a nyomorult zsebdiktátoroknak, nézd meg a koncentrációs tábor szintű stadion biztonsági intézkedéseket....
Mégis mi a különleges a vasárnapban? Hogy végre nem megy a barátok közt?
"legyen egy rendes hétköznapi munkája" Lennél szíves megfogalmazni, hogy számodra mit is jelent a rendes munka? Gondolom valami olyasmi amit csak hétköznap lehet végezni.
"Ha jópár ember emiatt elveszíti a munkáját, az sajnálatos, de ez van" Az a sajnálatos, hogy ez nem jó pár embert fog érinteni.
Azt meg külön imádom, hogy a fidesz arra hivatkozik, hogy ha valaki nem vasárnap megy boltba akkor az majd azt az időt a családjával tölti. Hát persze... majd inkább arra hogy az a jó pár ember újra munkát találjon.
azért gondolom a hétfő tv szünet (a cseh2-vel együtt összesen 3 fogható adó), már nem kéne ... meg a trapperfarmer-tiszacipő ... hogy a menő autó az ezerehármas zsiguli és hogy kamionos fater által hozott robbanós cukorral bárki lehet az iskola legfaszább csávója. hogy a Fa tusfürdő csk magánimportban jöhetett az országba és egy bank volt, az OTP
a dolgok együtt járnak. olyen nincs, hogy kiválogatjuk ami tetszik és elhagyjuk, ami nem ...
én is járnék étterembe rántott bordát enni akkori árakon a mostani fizetésemből
ó, te igenhülye!
miért is lenne természetes, hogy vasárnap nem dolgozol? ez miből következik? kényszeríteni eddig sem lehetett senkit a vasárnapi munkára. akinek nem tetszett, az elment bankba dolgozni, vagy fodrásznak, vagy miniszternek, vagy akárminek.
ilyen alapon tiltsuk be a szombati nyitvatartást is. hát én sem dolgozom szombaton, a boltosnak miért kéne, elbocsájtások lesznek, hát, az szomorú ...
ostobaostobaostobaostobaostobaostobaostobaostobaostoba!!!!
Remélem lesz népszavazás és kiderül, hogy a "felhatalmazás" -amire hivatkozva lépten nyomon próbálnak durván beavatkozni és irányítani ez ember életét - mennyit is ér valójában.
Tök szívesen járnék én is meccsre, moziba meg étterembe, ha megfizethető lenne. Szerintem a hétvégi vásárlók többsége sem passzióból járt vásárolni vasárnap. Aki meg nem vásárolni, csak nézelődni járt, annak nem ez a törvénytervezet fogja megmenteni a családi életét.
A sokadik ilyen típusú törvénytervezet. Az indoklás mondvacsinált, a következmények pedig annyira elaprózottak, hogy összességében nem elégségesek ahhoz, hogy komoly társadalmi reakciót eredményezzenek.
A multik ugyanúgy nyitva lettek volna, nem tétel nekik az a 2-300%.
Minden napra(!) kellene 2-300% -zal többet fizetni az alkalmazottaknak, akkor lenne pénz cirkuszra is, ha már a bolti termékek árai jórészt elérik az EU-s szintet.
Gondolom, csak én vagyok annyi idős, hogy már akkor is éltem, amikor vasárnap zárva voltak a boltok. Kicsik, nagyok egyaránt. (A kenyérüzlet nyitott ki csak délelőtt, ahol valami fenomenális kakaót lehetett kapni. Már sosem fogjátok megtudni, milyen volt a friss, meleg túróstáskával....)
Az emberek, a családok pedig egymással foglalkoztak, délelőtt meccsre jártak, délután vendégségbe, moziba, este színházba, s utána beültek egy étterembe, ahol akkor még nem kutyahúsból készült a bécsiszelet...
Ennek ellenére úgy vélem, hogy nem hatalmi szóval kellett volna ezt a kérdést megoldani. Pláne nem a törpe KDNP-nek a nyomására, amely egyre jobban elfeledkezik arról, hogy ők a FIDESZ nevű szamár hátán legfeljebb felpántlikázott bársony nyereg lehetnek..
Azt gondolom, elég lett volna annyi, hogy a vasárnapi munka kötelezőségét megszüntetik, annak árát a hétköznapihoz képest két - háromszáz százalékra emelik. Így csak az nyitna ki, akinek nagyon megéri...
Egy következménye borítékolható, külföldi statisztikák alapján ahol beszüntették a vasárnapi nyitva tartást, hirtelen megugrott a válások száma, rájöttek, hogy a látszatházasság amiben éltek egy kalap szart se ért, nem is ismerték igazán egymást, nem beszélgettek, és ez lett a vége, az hogy ez jó vagy nem, mindenki döntse el maga, vagy ne :) .
Az is borítékolható, hogy lesznek elbocsátások, biztos V berágott a multikra, durcás lett, és ki akart baszni velük, hogy a hétvégi nagy forgalom visszaessen, jól odabasztunk nekik. :D Vagy azt se tartom kizártnak, hogy a kdnp annyit rágta már a fülüket, hogy egy valami legyen már ami tőlük származik, hogy ez lett belőle.
Nyomás alá kell helyezni a kormányt, így, de inkább úgy ahogy én gondolom. Esetleg emberbarátibb megoldásként börtönbe csukni mindet, a böri szálló költségeit senki se sajnálná az adójából. Ép eszű emberek ki tudják találni, hogy mi lenne az amitől az ország helyzete 15-20 éven belül jobbra fordulni. Az első néhánnyal biztos mindenki egyetért: oktatási reform, egészségügy, korrupciósdi mutyimóka felszámolása, ÉS infrastruktúra fejlesztés stadionok helyett, ugyanis köztudott, hogyha valahová el akarok jutni, és van egy rövid jól és gyorsan járható út, az olcsóbban jön ki, mintha nem lenne.
1-Nem csak viccnek szántam.
2-Mert így is van.
3-Aki dolgozik az felnőtt ember. Minek kérdezgetni ha maga is el tudja dönteni h akar-e hétvégén dolgozni? Egyébként tudsz olyat ahol megkérdeztek erről bárkit is mielőtt törvényt hoztak róla?
Hétköznapi munkát kellene adni igen, normális fizetéssel. Sajnálom, hogy nem egész hétvégére záratták be az üzleteket, úgy biztos még többen mennének meccsekre, haha :)
Amúgy meg az érem másik oldala, hogy sok diáknak éppen ebből van pénze, mármint a hétvégi munkavállalásból.
Ez az egész megint azt bizonyítja, hogy a valóságtól totálisan elszakadt emberek írják a törvényeket.
Nem lesznek elbocsátások, hát persze. A nagy-bevásárlásra eddig ott volt szombat-vasárnap, majd most csak szombat lesz...tömegnyomor, idegbeteg vásárlók, idegbeteg eladók, de majd vasárnap kipihenik.
Huh... Látom az ész már nincs meg hozzá... Szóval ne dolgozzanak: a nővérek, az ügyeletes orvosok, a rendőrök, a tűzoltók, a mentősök, a katonák, a légiforgalom irányítók, a pilóták, a mozdonyvezetők, a buszvezetők, az erőművi operátorok, az árufuvarozók, a pékek, stb.? Érdekes unortodox gondolat!
És ez a trafikokra miért nem vonatkozik??? Vagy más, nem kereskedelemben dolgozó emberekre, akik vasárnap is dolgoznak???
Egyébként régen a vasárnap pont VÁSÁRNAP volt... Akkor hogy is van ez??? Álszent faszok...
Ez lenne az első törvény a fidesztől, amivel egyetértenék, ha nem sejtenék valami turpisságot a háttérben.
Maga az alapötlet végülis nem rosz. Ne lehessen már arra kényszeríteni a munkásokat, hogy még vasárnap is dolgozzanak.
Még a kommunizmusban sem kellett vasárnap dolgozni. Ha jópár ember emiatt elveszíti a munkáját, az sajnálatos, de ez van. Nekik csak amiatt volt eddig is munkájuk, mert ezt a törvényt nem 20 éve hozták meg. (még törvény se kellene rá, hiszen természetes kellene legyen).
Most őszintén, ki az aki vasárnap is szeretne dolgozni. Nem ez ellen a törvény ellen kellene tüntetni (hamár mindenképpen akar tüntetni valaki), hanem azért, hogy legyen egy rendes hétköznapi munkája.
"Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves borátaim! A fidemilesz megint győzött. Egy régi dakota közmondás szerint vasárnap nem lehetnek nyitva a nagyobb boltok. Az alkalmazottaknak is jár a pihenés. Kedves pénztáros és árufeltöltő barátaim. Megcsináltuk. Januártól önök közül sokan, nemcsak vasárnap, hanem hét közben is pihenhetnek majd. És ezzel párhuzamosan a fidemilesz által teremtett új munkahelyek is népszerűbbek lesznek. Közmunka programunkban aprópénzért dolgozhatnak majd az kedves elbocsátott honfitársaink, miközben az élelmiszerek ára folyamatosan növekszik, és sorra találjuk ki az újabb adókat. Tisztelt hölgyeim és uraim! Egy régi dakota közmondást idézve: Magyarország jobban teljesít. Gazdaságunk annyira fellendült, hogy ezentúl a 7 napi munkát 6 nap alatt fogjuk megcsinálni."