
Mit tennél, ha egyik nap meglátnád a hasonmásod a metróban? Schröderrel, a német postással ez történt - egy kiadós üldözést követően pedig már azt sem tudta, ki az "igazi", ő vagy a klónja.
2008. 07. 21. 10:13 | hasitottfa | Rövidfilm

A halál 1000 arca
Az 1978-as, John Alan Schwartz által rendezett A halál ezer arca a világ egyik legismertebb botrányfilmje. A nyolcvanas években Magyarországon is hódított az illegális, narrátoros VHS-kópiák korában, ám hivatalosan soha nem lett bemutatva hazánkban, hiszen sok más országgal együtt itthon is tiltólistára került. 2007-ben azonban végre nálunk is lehullt a lepel, és a nyilvánosság elé került ez a méltán hírhedt kultfilm.
A sokkoló dokumentumfilm emberek baleseteit, emberi életek pillanatok alatt történő elmúlását mutatja be mindenféle félrebeszélés és finomkodás nélkül. A később sorozattá váló A halál ezer arca kendőzetlenül és brutálisan mutatja meg, mennyit ér az életünk – mennyi halálos veszély leselkedik ránk a világban.
(Azt viszont szeretném még hozzátenni, hogy .::JunKieEQ::. által hallottam a filmről, úgyhogy őt tessék szidni érte... és persze engem, mert beküldtem! ;) )
2008. 07. 11. 20:00 | Bakeyoo | Dokumentum

2008. 07. 11. 10:06 | republic666 | Magyar

Ha már rövidfilm, itt az egyik kedvencem. A
Chris Wedge (Ice Age, Robots) által készített
Bunny 1999-ben elnyerte a legjobb animációs rövidfilmnek járó Oscar-díjat.
2008. 07. 07. 09:09 | imhouse | Rövidfilm

Stop. Olyan világban élünk, ahol a tévében látott filmes műfajok között könnyen eligazodunk. Az akció az akció, a doksi meg doksi. Mathijs Geijkes filmje éppen ezt kuszálja össze. Remekül.
2008. 07. 03. 13:06 | frenkslogan | Rövidfilm

2008. 07. 01. 10:55 | Shifty_ | Akció

Az Untraceable (Gyilkosság online) film weboldala... belépsz, hogy végignézhess egy online gyilkosságot? Vagy legyőzöd a kíváncsiságod, és nem járulsz hozzá a gyilkossághoz... make your choice! :)
2008. 06. 24. 11:38 | ed | Thriller

Super High Me
Doug Benson stand-up komikus kísérletének beszámolója, amelyben bemutatja, hogyan hat az emberi testre 30 nap kőkemény füvezés (Kaliforniában legális a fű, ha orvosi célra szánják). Míg a 2004-es Super Size Me végére a főszereplőnek minden baja lett a gyorskajáktól, addig egy hónap non-stop betépés után a vizsgálatok elég meglepő eredményeket adtak, több a pozitívum (kivétel ez alól a memória) és Doug elmondása szerint élete legjobb hónapján van túl.
2008. 06. 19. 12:30 | bungle | Vígjáték